E. L. James: A szürke ötven árnyalata

Most ismét egy régebbi élménnyel jövök, míg el nem készülnek az új vélemények azokról a könyvekről, amiket most olvasok. Van egyszerre több is, pedig nem feltétlen szeretek egyszerre olvasni ennyi mindent. A kritika első változata is régebbi, rögvest a könyvélmény után született, most csak kiegészítettem pár gondolattal. Közben annyi történt, hogy elolvastam a másik két részt is. Előre szólok, véleményem nem lesz túl pozitív, de nem buzdítom az esetleg rajongókat sem a távozásra, szuper lenne véleményt cserélni róla! =)

Talán két éve volt, hogy elolvastam ezt a sokat vitatott könyvet, kíváncsi voltam, mi ez a nagy hype körülötte. Egyébként így vagyok általában a hisztériával övezett dolgokkal, mindig tudni akarom, mi a felhajtás oka. Van, hogy hihetetlen dacot vált ki belőlem a jelenség, és nem vagyok hajlandó szembenézni vele, csak miután úgy-ahogy lecsengett, de gyakoribb, hogy belevetem magam, mert hajt a kíváncsiság. Ebből már keveredtem ki pozitív élményekkel (a Hunger Games könyvek-film, csak hogy a viszonylagos közelmúltból említsek példát), de nagyon gyomorforgató dolgokat is olvastam, láttam (például a Twilight, ami könyvekben nem olyan rossz, a filmek viszont…. Hagyjuk).

A szürke ötven árnyalata inkább az utóbbi kategóriába sorolható az én olvasatomban. Manapság jóformán kínos bevallani, ha valaki olvasta már ezt a könyvet (hát még a trilógiát!), de én azt mondom, megéri! Tudni kell ugyanis, mit kezdünk el szidni, mielőtt belevágunk, és bizony hosszú a bűnlajstrom, tehát nem árt tisztában lenni a dolgokkal :D

Szóval, a fő problémám: a könyv nem szól semmi másról a szexen kívül. Ezzel nem is lenne baj, de azért nem ártana, ha egy izgalmas, fordulatos történetet szakítana meg néha a szex. De itt a sztori annyi, hogy 10 oldalanként egymásnak esik a két főszereplő, és részletesen olvashatjuk különböző pózokban, helyszíneken megejtett dugásukat. Dugásukat, nem szeretkezésüket. Ez jó és szép, de én a gyakorlati megvalósítás híve vagyok, nem olvasgatni akarom a dolgot. És az a fő baj, hogy a sok olvasó (azt mondják a rosszindulatúak, hogy a kielégítetlen háziasszonyok ezen élvezkednek, ha máshol nem tudnak, talán van benne valami…) ezeken a lapokon éli ki magát. Ez sem baj, mert inkább ez, mint mondjuk a megcsalás, na de könyörgök… Személy szerint én nem gerjedtem be a leírtaktól, na. :D

Mellesleg pedig a könyvben megjelenő szado-mazo játékok már embereket ihlettek arra, hogy bántalmazzák a kedves párjukat. Természetesen izgató lehet néha egy kis, vagy néha több erotika a regényekben, de ez szerintem már sok, és ha én mondom ezt, akkor lehet nekem hinni. Plusz egy ideig ezt lehet változatosan leírni, de egy idő után kimerül a szexforrás, és unalmassá válik. Szerintem a trilógia esetében pontosan ez történik. Az első könyv még oké ilyen szempontból. De háromszor kb. 400 oldalon át igen nehéz fenntartani az izgalmat. Én csak azért olvastam el mindhárom regényt, hogy lássam, lesz-e még valami. Hát nem lett.

Ami még nagyon káros hatású (főleg, ha kiskorú olvasók kezébe kerül a mű): a két főhős közti kapcsolat a lehető leglealacsonyítóbb, és tipikus esete annak, mikor valaki olyan párt választ magának, aki nem a saját osztályában helyezkedik el (vagy legalábbis ezt hiszi magáról). Ana, a főszereplő lány – egyébként az ő szemszögéből olvashatjuk a sztorit – beválaszt egy milliárdos, jóképű, Adonisz-testű pasit, aki mellesleg perverz, de ez már csak hab a tortán, ugye. A lány ezek után folyamatosan azon agonizál, hogy ő nem elég jó Christian Grey számára, nem érti, miért van vele, magyarán nem elégedett magával, és egy ilyen férfi mellett esélye sem lesz az önmagával való kibékülésre. Emellett fennáll a helyzet, amit Szirmai Gergely csodás Hollywood Hírügynökség kritikájában a Twilight kapcsán említett: nem tudjuk, miért szereti egymást a két főszereplő. Kiderül, hogy imádják egymás testét mindig, mindenhol, és hogy Ana egészen más lány, mint akikkel eddig Christiannak dolga volt. Ezen kívül nem derül ki különösebben semmi, csak az, hogy egymás számára nagyon vonzók, imádják egymás illatát, szóval a kémia tökéletesen működik, de egyébként? Ana az egész könyv során próbálja megfejteni Christiant, aki azt kéri, bízzon benne, de közben semmit nem mond el rejtélyes múltjáról, kapcsolatairól sem sokat. Nekem ez kicsit paradox. Ami még fel is idegesít, hogy én mint olvasó sem tudok meg erről a lelki sérült férfiről semmit! Anáról igen, de ő annyira idegesítő volt számomra, hogy az elképesztő (de erről majd még később is szót ejtek).

Aztán: hihetetlen pongyola a fordítás!!! Tótisz „internetesmém” András fordította, aki az ELTE – BTK-n végzett, ami elég rossz fényt vet országunk nagy múltú egyetemére… Nem tudom, ez az úriember mégis hogyan kaphatta meg ezt a munkát. Lehetséges, hogy „lefordította” a művet, majd egyből küldte a nyomdába? Merthogy ezt senki más hozzáértő nem olvasta el rajta kívül, mielőtt kiadták, az hétszentség. Olyan undorító magyartalanságok vannak, amik még inkább élvezhetetlenné teszik az olvasást. Nem tudom, az angol verzió milyen lehet, de mikor a Kings of Leon együttest Oroszlánkirálynak olvashattam a regényben, pár napra félre kellett tennem, és bevennem néhány szem nyugtatót… Felháborító, hogy mi lett manapság a fordítás művészetéből. Lássuk csak, anno Arany János, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes és folytathatnám, fordítottak, igazi csodákat tárva az olvasók elé, most pedig ez. Bölcsész vagyok, nagyon allergiás az effélékre, úgyhogy néhol nagyon fájt az olvasás. Anyukám, aki szintén elolvasta (és nem, ő nem kielégítetlen háziasszony :D), azt mondta: ilyen könyvet bárki tud írni, és őt is nagyon zavarták a nyelvi pongyolságok, ostoba fordítási hibák. Igaza van.

Oldalak születtek, ahol királyul kivesézik a fordításnak nem nevezhetőt, és rá kellett jönnöm: a kedves úr magyarul nem tud, nem ismeri a szófordulatok jelentését az anyanyelvén. Ez az, ami igazán elszomorító. Egy példa, nem szó szerint, ami az oldalon is szerepel: „Ha ez az ember több harminc évesnél, én kismajom vagyok.” Tükörfordítás kb. Magyarul nem mondunk ilyet! Annyi szép kifejezés lenne rá! Rájöttem, hogy a regényt igazán értékelhetetlenné a fordítás teszi. Egyébként csak egy kevésbé kiemelkedő, de egyszer olvasható, akár még élvezhető könyv lenne, de ez az igénytelen kontármunka, amit fordításnak csúfolunk, hazavágja az egészet úgy, ahogy van.

Ezen kívül: a főszereplő, Ana eléggé idegesítő jelenség számomra. Erősen hajaz Bella Swanra. Folyamatosan agonizál, bénáskodik, nem lát a szemétől, teljesen alárendeli magát a férfinak, lassacskán elveszíti saját akaratát, és már semmi sem érdekli, mindenről hajlandó lemondani. Ráadásul nem is azt kapja cserébe, amit igazán szeretne, és nem is tud beszélni arról, mit akar. Nem egy szimpatikus ember, nem tudom szeretni, nem szurkolok másért, csak hogy fogja már be végre a száját! Karakterfejlődés abszolút nincsen, egy béna, átlagos lányból nem fejlődik semmivé, csak életveszélyes dolgokba keveredik a pasija miatt. És ami a legrosszabb, hogy kb. egy papírmasé-figurát kapunk, akinek a helyébe könnyedén beleképzelhetjük magunkat, és elhihetjük, hogy Mr. Grey a mi hátsónkat üti a lovaglópálcával.

A férfiről, Christian Grey-ről sem tudok túl sok jót mondani, arrogáns, zsarnok, aki bárkit és bármit megkaphat, mivel döglesztően néz ki, és minden szempontból tökéletesnek tűnik, kivéve rengeteg sötét titkát. De még mindig tűrhetőbb karakter, mint Ana, és természetesen a sok nő bugyija már a leírásától is olyan sebességgel repül le, hogy lyukat üt a padlón. De róla meg tényleg alig tudunk meg valamit.

Amit pozitívumként tudok megjelölni, hogy olvastatja magát a könyv, és talán az olvasóközönségét arra sarkallja, mint anno a Harry Potter: hogy olvasson még, hiszen annyi jó könyv van. Igaz, azért lapoztam újra és újra, mert kíváncsi voltam, történik-e más is a bujálkodáson kívül :D Jelentem: nem! :D Ezen kívül csodálatos téma lehet egy borgőzös estén, remek alap a közös szidásra. Sajnos vagy nem, nem tudtam megfejteni varázsának titkát, de legalább inspirált arra, hogy saját regény írásába fogjak, hiszen ilyet, de ennél jobbat is tudnék alkotni.

Ja, és lesz film. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.  

Könyvlista - november

Rengeteg könyv halmozódott fel nálam megint, amit nem is értek, hiszen állandóan olvasok, mégse fogy a kupac. Talán azért, mert állandóan vásárolok, megszerzek, könyvtárazok stikában :D Ráadásul szülinapom is volt, amire természetesen szinte mindenkitől könyveket kaptam. Ismernek a szeretteim, na. Egyszóval: jöjjön egy kis lista a könyvekről, amiket mostanában szeretnék elolvasni.

John Green: Csillagainkban a hiba – Sok jót hallottam már róla, a filmről is. Főként azt, hogy letehetetlen és igen megható. Kíváncsian várom, igazán megható könyveket ritkán olvasni.

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok – A kortárs magyar írók közül Rakovszky az egyik legnagyobb kedvencem. A kígyó árnyéka életem egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt. A Szilánkoktól is hasonló katarzist várok, és az írónőt „ismerve” nem is fogok csalódni.

Matthew Qucik: Napos oldal – Eleinte csak a filmről hallottam (sajnos még nem láttam), nem is tudtam, hogy van belőle könyv. Aztán véletlenül szembejött velem a könyvtárban, és mivel nagyon szeretem a filmben szereplő Jennifer Lawrence-t, jött velem haza a könyv is (tudom, tudom. van ez a szokásom, hogyha egy könyv borítója nagyon megtetszik, kell nekem maga a kötet is. Itt is így történt).

James Dashner: Az útvesztő – Milyen meglepő, ezt is egy film miatt fedeztem fel magamnak, méghozzá az adaptáció előzetese alapján. Szeretem ezeket az anti-utópiákat, tehát ez a könyv is megragadta a figyelmem. Kíváncsi vagyok, hiszen állítólag igazi sikerkönyvről van szó.

Neil Gaiman: A temető könyve – Neil Gaiman-től eddig még csak a Coraline-t olvastam, az nagyon tetszett a maga szürrealisztikus világával, különös szereplőivel, nyomasztó hangulatával. Furcsa, mert még nem tudtam ennek ellenére sem eldönteni, rajongok-e Gaiman-ért, szóval még muszáj tőle olvasnom valamit, hogy ez eldőljön.

Tóth Krisztina: Akvárium – Ha kortárs magyar irodalom, akkor másik hatalmas kedvencem Tóth Krisztina. Emberileg is nagyra becsülöm, már kétszer volt szerencsém őt író-olvasó találkozó keretein belül meghallgatni. A művei pedig szintúgy nagyon közel állnak a szívemhez. A novelláit imádom, szerintem így lesz ez első regényével is.

Gillian Flynn: Holtodiglan – Hoppá, újabb filmmel kapcsolatos tétel. De hát ki tehet róla, hogy a baromi jó könyvekből általában baromi jó film készül? Mert hogy a filmet láttam ebben az esetben előbb, és hűha. A párommal órákig veséztük az élményt a moziból kilépve, igazán elgondolkodtató, néhol már-már nyomasztó és fullasztó volt az egész, de rengeteg kérdést felvetett. Igazi ínyencség, boldog vagyok, hogy azért látni ilyen filmeket is a mai silány palettán. Egy szó, mint száz, őszintén remélem, hogy a könyv is olyan lebilincselő lesz, mint a belőle készült adaptáció.

George R. R. Martin: Varjak lakomája – Hatalmas Trónok harca-rajongó vagyok. A sorozatot az elejétől fogva nézem, azonban a könyveket csak most szeptemberben vettem kézbe – azóta sem tudtam viszont letenni. Mostanra végigrágtam magam az első három köteten (sajnos az egyetem miatt lassan haladok, nincs annyi időm). Most érkezett el a pillanat, hogy beleássam magam a 4. részbe. Hallottam rémhíreket, hogy ez a rész már nem üti meg az első három szintjét, de remélem, hogy téves az infó. 

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

Első bejegyzésként egy nem túl friss élményt szeretnék megosztani veletek.

Ezt a könyvet 2014 januárjában olvastam el. Hogy miért is épp egy régebbi élménnyel indítok? Talán azért, mert nagyon tetszett a könyv, sírva csuktam be, sokat gondolkodtam rajta. És persze azért is, mert pár hete jelent meg az írónő új könyve, amit már nagyon kíváncsian várok.

D. Tóth Krisztát régóta kedvelem, emlékszem, mindig elolvastam a Nők Lapjában a Lolás történeteket, az volt a kedvenc rovatom. Így hát mikor édesanyám kölcsönadta ezt a regényt, örömmel vetettem rá magam, egy nap alatt ki is végeztem. Kíváncsi voltam, mit ad nekem az írónő, akit addig „csak” a gyermekéről szóló mókás, mégis tanulságos írásaiból ismertem.

„Amikor Graham Guiy Leaver de Monfort, a kifogástalan modorú angol gróf nyitott tetejű, patyolatfehér BMW-jével Budapestre érkezik, hogy tanzániai oroszlánkölyköket ajándékozzon az állatkertnek, az évfolyamában legkiválóbb angol tudású Patakhegyi Borbálát kérik fel, hogy rövid itt-tartózkodása alatt tolmácsa legyen. A pár nap – úgy tűnik – elegendő a grófnak, hogy szerelemre lobbanjon a lány iránt, s arra kérje, mint élete párja kövesse őt. Bora azonban a társaság kedvencét, Takács Mikit választja, vele éli le korántsem kalandos életét Kaposváron. 
Minderre halálos ágyán emlékszik vissza a varázsos személyiségű anya, aki élete végéig dajkálja magában a meg nem valósult álmot, mi lett volna, ha úgy dönt, a testén bengáli tigris ejtette sebet viselő, szórakoztató és gazdag idegennel él angol kastélyokban, gondtalanul és boldogan. Nem tudhatja azonban, csak a rejtélyes elbeszélő és az olvasó, hogy míg egy csodálatos másik élet után vágyakozik, Guiy válogatott gazemberségeket követ el. 
Megrázó küzdelme a halállal átrendezi benne az értékeket, az illúzió szertefoszlik, az marad csak, ami valóság. Miki iránti szerelme és a lánya iránti szeretet. A lány iránt, akié ez a könyv. D. Tóth Kriszta ugyanis édesanyja történetét írta meg ebben a regényben. 
Megrendítő vallomás és átélt, szép búcsú. Elgondolkodtat sorsról, vonzásról és választásról, látszatról és valóságról, és azzal a megnyugtató tanulsággal enged el, hogy rend van a világban és szeretet.” (bookline.hu)

Ennyi a könyv lényege, s mégis, benne van minden ebben a pár bekezdésben. Nekem nagyon tetszett a hetvenes évek Magyarországa, jó volt megtudni ezt-azt az akkori életről, divatról, szokásokról egy fiatal lány szemszögéből.

Szerintem nagyon kedves dolog, hogy régen elveszített édesanyánktól ilyen módon búcsúzunk. Nyilván fontos tudni, hogy a regény bizonyos elemei bizonyára fikciósak, hiszen nem az édesanya emlékezik vissza, hanem a lánya. Csak D. Tóth Kriszta tudhatja, ebből mennyi az igaz és mennyi a fikció. De ez nem fontos. A regény izgalmas, szórakoztató, és elég sokáig nem is nyomasztó. Egy erős nő képe rajzolódik ki, egy jó anyáé, aki ugyanakkor közel sem tökéletes, éppen ettől szerethető. A többi karaktert is meg lehet kedvelni, és meg lehet érteni a motivációjukat is – többnyire.

Nem lövök le semmilyen poént, sejthető, mi a történet vége, ami számomra nagyon is megrázó volt, a könnyekig meghatott, holott persze tudtam, mi lesz. Nem kizárólag azért, mert arra gondolhattam, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért az én édesanyám még él és velem lehet. A fogalmazásmód, az, hogy a végén még az emberi kapcsolatok is meg tudnak szépülni, és csak rajtunk múlik, hogyan távozunk ebből a világból. Ez volt az, ami megríkatott. Na meg persze mindig megrázó, amikor a regény hőse, aki velünk volt X oldalon át, hirtelen nincsen többé.

Röviden összefoglalva, nekem nagyon üdítő élmény volt ez a regény – pedig alapjáraton nem igazán kedvelem a kortárs magyar irodalmat. Ezzel a fajta vonulatával azonban tudok mit kezdeni, és ez nagyon jó. Mindenkinek ajánlom, mert fontos témát boncolgat tökéletes érthető és befogadható nyelvezettel, mégis irodalmilag nagyon igényesen. 

Az írónő :)

Beköszönő

Üdv minden kedves errefelé tévedőnek! =)

Mindig is béna voltam ezekben a bemutatkozós, elkezdős dolgokban, úgyhogy ezúttal is igyekszem rövidre fogni, aztán reménykedem, hogy majd a későbbi bejegyzéseimből kiderülnek rólam értelmes dolgok. Ami a legfontosabb, hogy kiskoromtól kezdve mindig olvastak, verseltek nekem, és ez kihatott korábbi életemre is. Az iskolában mindig is humános voltam, ennek megfelelően magyar szakon tanultam tovább az egyetemen. Jelenleg pedig mesterszakosként tengetem mindennapjaimat. Szóval bölcsész vagyok annak minden szépségével és nyomorával, de legalább büszke vagyok rá! :D HP-generációs vagyok, a könyvsorozattal nőttem fel, és igen, én is Rowling-nak köszönhetem, hogy igazi könyvfaló lettem =)

Ezen a blogon a könyvélményeimet szeretném nektek bemutatni, mellőzve a túlzott szakmaiságot, vagy okoskodást. Lesz itt minden: amit szerettem, vagy éppen utáltam. Ami új élmény, vagy éppen hogy régi, de nagyon meghatározó. „Limonádé” és könnyed, vagy klasszikusabb, „kötelezőolvasmányos”. Bármire nyitott vagyok, ezért vegyes lesz a felhozatal.

Ne habozzatok kommentelni, vitázni, véleményezni, vagy akár könyveket ajánlani!

Jó olvasgatást! 

D.