2015. január 4., vasárnap

George R. R. Martin: Varjak lakomája

Nos, ezennel kipipáltam a 2015-ben elolvastam lista 1. pontját: egy könyvet, ami több mint ötszáz oldal. Nem is tudom, talán 900 valahány oldal, plusz a függelék.
Imádom a fantasy-t, nagy Tolkien-rajongó vagyok, ennek ellenére a Trónok harcával először a sorozat kapcsán találkoztam. Be kell vallanom, annak idején azt mondtam: hú, itt egy jó új sorozat, kosztümös, meg még Sean Bean is, hmm. Aztán valami sokkal többé nőtte ki magát nálam a dolog. Az első résszel kezdődően rajongó lettem. Nem tagadom, néha kegyetlenül utálom az egészet :D Nem véletlenül készülnek sorozatosan a mémek arról, hogy Martin mindenkit megöl, aki a rajongók szívének kedves… 
Viszont csak most ősszel döntöttem úgy, hogy elolvasom a könyveket is. Fel is faltam az első hármat, most december végén kaptam elő a Varjak lakomáját. Az első három rész is nagyon tetszett, mert írói szempontból iszonyatos teljesítmény, hatalmas fantáziára vall, a fogalmazásmódja is lenyűgöz és inspirál. De valamelyest befolyásolta az élményemet az, hogy már láttam a sorozatot. Tudtam, mi jön – annak ellenére, hogy sok minden van másként, mint a sorozatban. Tehát lehengerlő meglepetések nem feltétlenül értek, sőt, beleestem az adaptáció vs. eredeti mű összehasonlítgatásának kelepcéjébe.
Viszont a negyedik rész esetében ez nem érvényesült, ezért ez a kedvencem eddig, legalábbis így, friss élményként visszatekintve rá. Kíváncsian várom, hogy milyen élmény lesz úgy nézni a sorozatot, hogy már olvastam a kötetet.
Szubjektív véleményemként elmondhatom, hogy ki nem állhatom Jont és Daenerys-t (elnézést mindenkitől). Na, szerencsére ebben a kötetben velük egyáltalán nem találkozunk. Brienne, Samwell, Sansa, Arya, Cersei, Jaime fejezeteit olvashatjuk (plusz Cersei kapcsán a Tyrellekről is bőven kapunk infót), illetőleg a Greyjoy és a Martell ház jeles tagjait. Olyan szintű politikai spekuláció folyik itt, kérem szépen, hogy néhol leszállt a fejem a nyakamról, és csak próbálkoztam nyomon követni a szövevényes szálakat. Nem fogok spoilerezni, de különösen tetszett, hogy még inkább hangsúlyozták a női vonalat – mondhatnám úgy is, hogy a női emancipáció áll a regény egyik fókuszpontjaként. Erős asszonyokat ismerhetünk meg – na nem kell megijedni, nem vagyok feminista, csak jól megírtak a női karakterek, s együtt lehet velük érezni, érteni a motivációjukat.
Egyre inkább húzok a Martell ház felé. A Lannister-eket nagyon szeretem (Cersei-t nem), ők is hozták a formájukat. De a Martell família nagyon izgalmas számomra, a bosszúvágy Oberyn iránt, a lobbanékonyság, no és az, hogy kiderül, ők is hátsó szándékkal közelítenek, mint jóformán mindenki ebben a könyvben. Továbbra is él tehát, hogy senki sem fekete vagy fehér.
Hiányoltam a Greyjoy-szálból Theont. Na, nem mintha annyira szeretném, de furdalja a kíváncsiság az oldalamat, hogy vajon mi van vele. A sorozatban nagyon szerettem a Ramsay vs. Theon szálat, alig várom, mi lesz a könyvben, de ha jól tudom, ezzel várnom kell addig, míg kézbe nem veszem a Sárkányok táncát.
Szomorúságban sem volt hiány, meghalt egy kedvencem és egy másik, akit mostanra kezdtem éppen megkedvelni, valamint valaki, akit megkedveltettek velem, de el is vették hamar. Talán tényleg igaz, hogy Martin figyeli a rajongókat, és amint kezdesz megszeretni valakit, kinyírja lélektelenül :o. Az író nagyon ért a lelkem megtiprásához, zokogtam a hitetlenségtől, azután a szomorúságtól, miután felfogtam, mi történt.
Hogy a kedvenceimről is ejtsek pár szót: Jaime karakterfejlődése igazán bámulatos, folyamatosan igyekszik kitörni a rá aggatott szerepből. Doran Martell-t egyik percben nagyon utáltam, azután a homlokomra csapva értettem meg, milyen ember is ő valójában. Legnagyobb kedvencem, Lord Baelish szerepelhetne többet is, és most már egyre kevésbé tudom nyomon követni a szándékait és a terveit, de hát ez ettől szép, hogy is nézne ki, ha ki tudná őt ismerni a legnagyobb rajongója, nem igaz? 
Azt hiszem, a kedvenceimről nem tudok több szót ejteni, hiszen a másik brigád csak az ötödik kötetben köszön vissza: Tyrion, Ser Jorah, Daario Naharis, Stannis Baratheon.
Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett a könyv, egy percig sem untam, több szálnak is pont olyan helyen lett vége, hogy majd’ megöl az izgalom: mi lesz ezután? Úgy éreztem, hogy a terjedelme ellenére nincs egy fölösleges mondata sem. A fogalmazásmód, a történetvezetés ugyanolyan csillagos ötöst érdemel, mint az eddigi kötetek során. Egyre bontakoznak ki a főbb szereplők, egyre inkább komplexek a jellemek, nehéz egészen egyszerűen utálni valakit, mert betekinthetünk a lelkébe, s máris meggondoljuk a dolgot.

Most már csak a kedvenceimet féltem, s kíváncsian várom, hogy vajon Mr. Martin életben hagyja-e őket (és remélem bőszen, hogy Lord Baelish lesz egész Westeros ura a végén, háhá)

S a szokáshoz híven íme egy kép a Sátá Mesterről :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése