Ezzel
a könyvvel teljesítettem a 2015-ben elolvastam kihívást, méghozzá a 6. pontját:
egy könyvet, aminek szerzője még nincs 30 éves. Nos, ez a tavasszal érvényét
fogja veszíteni, de úgy vettem, hogy belefér, Leiner Laura ugyanis jelenleg
éppen 29 éves. Keveset olvasok fiatal szerzőktől, főleg magyaroktól.
Leiner
Laurával talán tavaly vagy tavalyelőtt ismerkedtem meg, s bár nem az én
korosztályomnak ír, úgy gondoltam, leendő tanárként muszáj ismernem az ifjúsági
irodalmat, hiszen jól jön, ha tudok majd mit ajánlani a diákoknak a mumusnak
kikiáltott kötelezőkön kívül. Egyáltalán nem bántam meg, hogy befaltam a Szent Johanna Gimi sorozatot, sőt,
megmondom őszintén, nagyon tetszett. Remekül érzékeltette a kamaszok
lelkivilágát, ami nem változott sokat azóta, mióta én voltam tini =) A Bábelt is olvastam, de bevallom
őszintén, az már nem tetszett annyira.
Sajnos
a mai posztom főszereplője, az Akkor
szakítsunk sem. Nem ütötte meg nálam a SzJG színvonalát. Nem tudom, talán a
futószalagon érkező könyvek miatt van ez így? Mindegy is, nem az okokat
keresem, hanem leírom a véleményemet. A sztori ebben az esetben csupán 24 órát
mesél el – néhány kitekintéssel pár nappal korábbi eseményekre. Lia és Norbi karácsonykor
szakítottak, mégis kénytelenek együtt tölteni a szilvesztert. De vajon hogyan
lehet bulizni így? Alig valami történik, és mégis sok minden.
A
fogalmazás könnyed, laza, mint ahogy már a fiatal írónőtől megszokhattuk.
Tetszenek az utalások az ifjúság dolgaira (ez most úgy hangzott, mintha én
vénasszony lennék :D Mivel még mindet értettem, úgy veszem, hogy nem vagyok az
:D ). Tehát a történettel, az alapötlettel sincs probléma. Voltak vicces
helyzetek, az egész összességében szórakoztató, könnyed kis olvasmány volt,
merem ajánlani a fiatalabb korosztálynak, elvégre nekik szól.
Amivel
nekem problémám volt, azok a szereplők, azon belül is a főszereplőnk, Lia.
Ilyen idegesítő kiscsajt még nem láttam, na, pedig a SzJG-ben is ott volt Reni…
De Lia bőven túltett rajta. Értem én, hogy direkt ilyen jellem: mindig az
övének kell lenni az utolsó szónak, és eléggé önző is, mondjuk ki. De miért ír
meg valaki ennyire idegesítő karaktert, majd teszi főszereplőnek? Nem igazán
csodáltam, hogy Norbi szakított vele (ez is állandó vita közöttük, hogy ki szakított
kivel). Nem lenne ezzel gond egyébként, de Liában nem igazán találtam jó
tulajdonságokat sem, amelyek ellensúlyozhatták volna a rosszakat.
Lia
„barátnője”, Eszti is megéri a pénzét. Idegesítőbb, mint Lia, holott az már
nagy szó. Eléggé furcsának találtam az ő barátságukat, meglehetősen felszínes
szaga volt a dolognak.
Viszont
aki nagyon szerethető, és lényegében engem, a korosztályból kinőtt olvasót
képviselte, az Lia bátyja, Szili, aki azt a megtisztelő feladatot kapja, hogy
szilveszter éjjelén fuvarozhatja húgát és barátait. Szili bölcsész (pacsiii),
eléggé antiszociális tud lenni és nem szeret partizni (pacsiii), és már most
generációs különbségeket mutat (pacsiii – néha), pedig csak 22 éves, húga pedig
17. Rajta nagyon jókat szórakoztam, szuper karakter. Norbi és Csabi is nagyon
szerethetők, bár Norbiról szerettem volna többet megtudni.
Emberi
kapcsolatokat tekintve Lia és Szili igazán jó testvérek, és közöttük éreztem
valódi kötődést, segítőkész szándékot a másik irányában. Norbi és Csabi is
érezhetően sorközösséget vállalt, ám ezt nem igazán fejtette ki Leiner Laura,
érthetően azért, mert a fiúk hivatalosan nem lelkiznek, ugyebár. Eszti és Lia
barátságáról pedig már beszéltem…
Összességében
azt mondom, nem volt ez rossz, azzal sincs gond, ha valaki főhősnő létére önző
és makacs, de azért nem ártott volna pár jó tulajdonság. Az SzJG-ben még Reni,
a legidegesítőbb karakter is szerethető volt, együtt tudtam vele érezni, itt
viszont sajnos ez nem volt meg.
Hiába
szóltam le viszont több ponton ezt a regényt is, mégis elolvastam egy nap alatt
(épp szilveszterkor, mert Szilihez hasonlóan utálom ezt a napot, és még beteg
is voltam, így otthon ültem, és ezt a könyvet olvastam). Szórakoztatott is,
igényes is volt, ami mindenképpen fontos a mai világban, ahol a polcokat
igénytelen fércmunkák lepték el, amelyekben hemzsegnek a helyesírási hibák,
szóismétlések, rémes pongyolaságok. Még azonosulni is tudtam az egyik
szereplővel, ami még az SzJG-nél sem volt meg. Minden hibája dacára tehát egy
aranyos, szerethető kis könyv ez, ami nem tartozik ugyan Laura legjobb művei
közé, mégsincs vele semmi eget rengető gond. No, persze Lia személyét
átgondolnám a helyében, de lehet, hogy csak engem dühített ennyire.
Érdekelne,
ha már olvastátok: ti hogyan vélekedtek Lia (és a többiek) személyéről?
Tetszett a könyv? Milyen Leiner Laura többi művéhez képest?
Itt pedig a csinos írónő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése