Stephen King: Mr. Mercedes

Nagyon szeretem Stephen Kinget – na jó, mondhatjuk úgy is, hogy imádom. Most már 10 éve vagyok az ő kis Kedves Olvasója (jóisten, de öreg vagyok!). Az első élményem tőle a Tűzgyújtó volt, aztán szépen ettem sorra a könyveit, és töretlen a rajongásom.

Sokan állítják, hogy nem az igazi már az öreg az utóbbi időben. Nos, ezzel valamelyest egyetértek, de minden ellenére a rajongásom töretlen. Aki olyan horrort vár tőle, mint amilyen például A ragyogás vagy a Tortúra volt, az lehetséges, hogy csalódni fog az új műveiben. Én viszont nem bánom, hogy változik és más irányokba is kikacsintgat, méghozzá a tőle megszokott profizmussal és stílussal. Ő már nem kizárólag a horror mestere, és ez szerintem egyáltalán nem baj. Ha folyton csak horrort írna, akkor meg az lenne a baj. Ott van rengeteg régi könyve, ha valaki arra vágyik. Ellenben a horror műfajban írt regényei újabban valóban nem olyan jók, mint a régiek, én legalábbis így látom. Az Álomdoktor sem győzött meg annyira. Nem úgy a Mr. Mercedes, amihez még egy menő kitűzőt is kaptam, amikor megvásároltam.

Engem könnyedén meg lehet vásárolni egy mutatós borítóval. Nos, ha nem lett volna rányomtatva a könyvre nagy betűkkel az író és a cím (és nem vártam volna hónapok óta a könyvre…), lehet, hogy akkor is megvettem volna. Nekem tetszik, egyszerre szimbolikus és nagyon is ráutal a kötet fontos „helyszínére” (majd meglátjátok, miért írom idézőjelben). No persze nem volna elég egy klafa borító ahhoz, hogy megvegyen kilóra Mr. King. Meg persze, persze, nem a külcsín a fontos, hanem a belbecs.

Szóval a Mr. Mercedes bensője… Nem is tudom, minek nevezzem. Krimi, bűnügyi? Talán nem is fontos. Egy tanács: NE olvassátok el a hátulján közölt ismertetőt, mert spoilert tartalmaz. Nézegessétek a szép elülső borítóját! Nem árulom el, mit árul el, de engem nagyon lelombozott a dolog, kissé meg is keserítette az élményemet. De csak egy egészen hangyányit. Ezért nem is másolom be sehonnan a szöveget, mert nem rontom el másnak is.

Egy napon egy elmebeteg belehajt az álláskereső tömegbe egy Mercedes-szel. A nyugalmazott rendőr, Bill Hodges nem sokkal később levelet kap az elkövetőtől, amely felkelti az unatkozó volt detektív figyelmét, úgy is mondhatnám, újra értelmet ad az életének. Ezután őrült hajsza kezdődik az idővel: a súlyos pszichés gondokkal küzdő Brady, aki újabb akcióra készül, és Bill Hodges, aki nyomozni kezd utána, mintha versenyt futnának egymással.

Elképesztően jó volt a könyv, tövid rágtam volna a körmeimet, ha élek ezzel a kellemetlen szokással. Néha felüvöltöttem a meglepettségtől, az undortól, az igazságtalanság felett érzett csalódástól. Nem tagadom, sokszor nevettem a hasamat fogva – imádom King humorát, ami itt is megmutatkozott. Tetszettek a szereplők is, bár ez általában így van King regényei esetében. Még Brady is szimpatikus volt, már amennyiben megkedvelhetünk egy beteg állatot. De itt betekintést kaptunk a jó és a rossz gondolataiba is, ami nagyon tetszett, és igazán izgalmassá ezzel vált a történet.

Megint megtörtént az, ami más King-könyveknél is előfordult: száz oldalakon át csordogál a történet, azután az utolsó 50-100 oldalban megskalpol bennünket a száguldó cselekmény. Engem ez soha nem szokott zavarni, hiszen még inkább feszültséget keltett bennem, illetve nyilván nem fogok izgulni senkiért, ha nem tudok róla semmit. Az információkat szépen adagolta, és akaratlanul is behúzott – bár tény, hogy én akartam is, hogy behúzzon, mert sokat vártam ettől a könyvtől. Megkedveltem a szereplőket egytől egyig.

A befejezés számomra kissé felemás volt, nem mondom, hogy nem tetszett, csak egészen másra számítottam. A könyv legvége pedig… Felüvöltöttem :D Azután percekig kérdezgettem hangosan magamtól, hogy hogyan teheti ezt meg velem Stephen King?

Egyszóval nagyon izgalmas volt, kedvelhető és fejlődőképes jellemekkel, valamelyest kiszámítható végkifejlettel, de mégsem az történik, amire számítunk. Ami engem zavart, de ez csak szubjektív mániám: nem szeretem a jelen időben írt történeteket. Nem tudom, miért, pedig egyre gyakoribb, de nem. Idegesít. Szóval kellett pár oldal, mire hozzászoktam, és nem tépkedtem tőle a hajamat. De ez legyen a legkisebb problémám.

Egy szó, mint száz, ajánlom mindenkinek. Aki még most ismerkedik Kinggel, azért, mert nem durva, nem fog tőle senki rémeseket álmodni. Aki kemény motoros rajongó, szerintem az sem fog csalódni – én legalábbis nem csalódtam. J

Itt pedig egy kellően ijesztő kép a Zseni bácsiról :)