D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

Első bejegyzésként egy nem túl friss élményt szeretnék megosztani veletek.

Ezt a könyvet 2014 januárjában olvastam el. Hogy miért is épp egy régebbi élménnyel indítok? Talán azért, mert nagyon tetszett a könyv, sírva csuktam be, sokat gondolkodtam rajta. És persze azért is, mert pár hete jelent meg az írónő új könyve, amit már nagyon kíváncsian várok.

D. Tóth Krisztát régóta kedvelem, emlékszem, mindig elolvastam a Nők Lapjában a Lolás történeteket, az volt a kedvenc rovatom. Így hát mikor édesanyám kölcsönadta ezt a regényt, örömmel vetettem rá magam, egy nap alatt ki is végeztem. Kíváncsi voltam, mit ad nekem az írónő, akit addig „csak” a gyermekéről szóló mókás, mégis tanulságos írásaiból ismertem.

„Amikor Graham Guiy Leaver de Monfort, a kifogástalan modorú angol gróf nyitott tetejű, patyolatfehér BMW-jével Budapestre érkezik, hogy tanzániai oroszlánkölyköket ajándékozzon az állatkertnek, az évfolyamában legkiválóbb angol tudású Patakhegyi Borbálát kérik fel, hogy rövid itt-tartózkodása alatt tolmácsa legyen. A pár nap – úgy tűnik – elegendő a grófnak, hogy szerelemre lobbanjon a lány iránt, s arra kérje, mint élete párja kövesse őt. Bora azonban a társaság kedvencét, Takács Mikit választja, vele éli le korántsem kalandos életét Kaposváron. 
Minderre halálos ágyán emlékszik vissza a varázsos személyiségű anya, aki élete végéig dajkálja magában a meg nem valósult álmot, mi lett volna, ha úgy dönt, a testén bengáli tigris ejtette sebet viselő, szórakoztató és gazdag idegennel él angol kastélyokban, gondtalanul és boldogan. Nem tudhatja azonban, csak a rejtélyes elbeszélő és az olvasó, hogy míg egy csodálatos másik élet után vágyakozik, Guiy válogatott gazemberségeket követ el. 
Megrázó küzdelme a halállal átrendezi benne az értékeket, az illúzió szertefoszlik, az marad csak, ami valóság. Miki iránti szerelme és a lánya iránti szeretet. A lány iránt, akié ez a könyv. D. Tóth Kriszta ugyanis édesanyja történetét írta meg ebben a regényben. 
Megrendítő vallomás és átélt, szép búcsú. Elgondolkodtat sorsról, vonzásról és választásról, látszatról és valóságról, és azzal a megnyugtató tanulsággal enged el, hogy rend van a világban és szeretet.” (bookline.hu)

Ennyi a könyv lényege, s mégis, benne van minden ebben a pár bekezdésben. Nekem nagyon tetszett a hetvenes évek Magyarországa, jó volt megtudni ezt-azt az akkori életről, divatról, szokásokról egy fiatal lány szemszögéből.

Szerintem nagyon kedves dolog, hogy régen elveszített édesanyánktól ilyen módon búcsúzunk. Nyilván fontos tudni, hogy a regény bizonyos elemei bizonyára fikciósak, hiszen nem az édesanya emlékezik vissza, hanem a lánya. Csak D. Tóth Kriszta tudhatja, ebből mennyi az igaz és mennyi a fikció. De ez nem fontos. A regény izgalmas, szórakoztató, és elég sokáig nem is nyomasztó. Egy erős nő képe rajzolódik ki, egy jó anyáé, aki ugyanakkor közel sem tökéletes, éppen ettől szerethető. A többi karaktert is meg lehet kedvelni, és meg lehet érteni a motivációjukat is – többnyire.

Nem lövök le semmilyen poént, sejthető, mi a történet vége, ami számomra nagyon is megrázó volt, a könnyekig meghatott, holott persze tudtam, mi lesz. Nem kizárólag azért, mert arra gondolhattam, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért az én édesanyám még él és velem lehet. A fogalmazásmód, az, hogy a végén még az emberi kapcsolatok is meg tudnak szépülni, és csak rajtunk múlik, hogyan távozunk ebből a világból. Ez volt az, ami megríkatott. Na meg persze mindig megrázó, amikor a regény hőse, aki velünk volt X oldalon át, hirtelen nincsen többé.

Röviden összefoglalva, nekem nagyon üdítő élmény volt ez a regény – pedig alapjáraton nem igazán kedvelem a kortárs magyar irodalmat. Ezzel a fajta vonulatával azonban tudok mit kezdeni, és ez nagyon jó. Mindenkinek ajánlom, mert fontos témát boncolgat tökéletes érthető és befogadható nyelvezettel, mégis irodalmilag nagyon igényesen. 

Az írónő :)